Hasznos információk Római utazásukhoz

Amit a legfontosabb tudni Római utazásunk során

Róma a világ egyik látogatottabb városa. Mivel Nyugat-Európai városról van szó magasabb az árszínvonal, mint Magyarországon, ennek ellenére viszonylag alacsony költésvetésből is kihozható egy római vakáció.

 

A Roma Pass

A Roma Pass ára jelenleg 36 euro, mellyel 3 naptári napon keresztül használhatjuk a római tömegközlekedést és meglátogathatunk 2 állami múzeumot. Fontos, hogy a Vatikáni Múzeum nem számít állami múzeumnak. Másik fontos dolog a Roma Pass-al kapcsolatban, hogy a múzeumokban általában külön sor van a Roma Pass-osoknak, így kevesebbet kell sorbanállni. Ez különösen szeptember-október és április-május-június hónapokban lehet hasznos.

Amire figyeljünk

Fontos, hogy figyeljünk oda értékeinkre a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön, mivel sok a zsebtolvaj. Fontos, hogy a metrón a kocsik végébe vagy elejébe szálljunk, ahol kisebb a tömeg. Figyeljünk továbbá a rózsa, karkötő stb. árusokra, mivel az ajándékként álcázott dolgokért később pénzt követelnek. Érdemes tudni, hogy a kávézókban az asztalnál drágább a kávé, üdítő stb, mint a pultnál fogyasztva.

A tömegközlekedés Rómában

Róma kiépített tömegközlekedéssel rendelkezik, de mediterrán néphez híven gyakoriak a késések, sztrájkok, kimaradások. Rómában jelenleg 3 metró vonal van, melyek közül a C még építés alatt van. A 100 perces jegy (mellyel át lehet szállni egyik metróról a másikra) 1,5 euro-ba, a 24 órás jegy 6 euro-ba, a 48 órás jegy 12,5 euro-ba, a 72 órás jegy 18 euro-ba, a hetijegy pedig 24 euro-ba kerül. A bérletekkel és jegyek az ostia-i tengerpartra is érvényesek.

Múzeum

A városlátogatási szezonban (ősszel és tavasszal) érdemes megvásárolnunk előre a múzeumi belépőket, különösen a Vatikáni Múzeumba és a Colosseumba. Sajnos az online vásárolt jegyek valamivel drágábbak.